Elindult Magyarország első Kupon Promóciós Portálja
A KuponNet Advertising elsőként indította el Magyarországon Kupon Marketing szolgáltatását.
A www.kuponnet.hu az első ilyen akciós kupon portál, mely a kuponokat kibocsátó cégeket fogja össze.
Eddigi sajtó megjelenéseinket itt tekintheti meg.
Mediainfo.hu
2009-09-29

Kuponterminál a Duna Plazában
A vásárlók a terminálon kinyomtathatják a kedvezményt kínáló kuponokat.
Két kuponterminált helyeztek működésbe a XIII. kerületi Duna Plazában. A készülékek tájékoztatják a vásárlókat az aznapi akciókról, és a terminálokon rögtön ki is nyomtathatók a kedvezményeket biztosító kuponok. Az egyelőre kísérleti jelleggel üzembe állított automatáktól az üzemeltetők a forgalom növekedését várják.
A hazánkban elterjedt kuponok többsége újságból kivágható vagy internetről letölthető formában jelenik meg. A tapasztalatok szerint azonban sok esetben előfordul, hogy a fogyasztó nem viszi magával a kupont a vásárlás helyére. Ennek megelőzésére született a kuponterminál felállításának ötlete.
Ha a Duna Plazában beválnak, egyre több áruházban, egyre több automatával lesznek jelen - ígéri Ujvári Tamás, a terminálokat üzemeltető Kuponnet Advertising ügyvezetője.
Marketinginfo.hu
2009-09-29

A vásárlók a terminál segítségével a helyszínen kinyomtathatják a kedvezményt kínáló kuponokat. Két kuponterminált helyeztek működésbe a XIII. kerületi Duna Plazában. A készülékek tájékoztatják a vásárlókat az aznapi akciókról, és a terminálokon rögtön ki is nyomtathatók a kedvezményeket biztosító kuponok. Az egyelőre kísérleti jelleggel üzembe állított automatáktól az üzemeltetők a forgalom növekedését várják.
A hazánkban elterjedt kuponok többsége újságból kivágható vagy internetről letölthető formában jelenik meg. A tapasztalatok szerint azonban sok esetben előfordul, hogy a fogyasztó nem viszi magával a kupont a vásárlás helyére. Ennek megelőzésére született a kuponterminál felállításának ötlete.
Ha a Duna Plazában beválnak, egyre több áruházban, egyre több automatával lesznek jelen - ígéri Ujvári Tamás, a terminálokat üzemeltető Kuponnet Advertising ügyvezetője.
Haszon Magazin
2009. október

Keressen a bevásárláson
[…] Jó szolgálatot tehetnek a jellemzően 5-20 százalákos árengedményt adó, az internetről letölthető vásárlási kuponok (ajánlatok a kupon.lap.hu és a www.kuponnet.hu oldalakon). […]
BTL.hu
2009-09-29 14:12

Kupon Automata segíti az olcsóbb vásárlást
(BTL.hu)Két kuponterminál kezdte meg üzemelését a Duna Plazában. Az újszerû kezdeményezés megkönnyíti az olcsó vásárlási lehetõséget keresõ fogyasztók dolgát. Kényelmes, mert a vásárlók helyben értesülnek az aznapi akciókról, és a terminálon rögtön ki is nyomtathatják, illetve...
felhasználhatják a megtakarítást jelentõ akciós kuponokat. Az egyelõre kísérleti jelleggel üzembe állított automatáktól az üzemeltetõk a forgalom növekedését várják, az alacsonyabb ár ugyanis a leghatékonyabb vásárlóösztönzõ erõ.
Manapság egymást érik a különféle kuponakciók, amelyben kedvezményes áron kínálnak termékeket, szolgáltatást a fogyasztónak. Csak ki kell vágni az újságból vagy letölteni az internetrõl és kinyomtatni a kupont, elmenni az adott boltba, áruházba és beváltani. Feltéve, ha nem felejti otthon, nem kési le az akciót.
A Kuponnet Advertising által üzembe állított terminálok újszerû megoldást kínálnak ezen a téren, amely kényelmes, gyors, olcsó és költséghatékony - mondta Ujvári Tamás, a cég ügyvezetõje. - A vásárló a bevásárlóközpontban kihelyezett kuponautomatán tájékozódhat az aznapi kedvezményes vásárlási lehetõségekrõl, melyik bolt, milyen terméket kínál árengedménnyel, a kupont a terminálon helyben kinyomtathatja és felhasználhatja. A kedvezmények és termékek napról napra változnak.
A terminálok kísérleti jelleggel egyelõre csak a Váci úti plázában mûködnek, de ha beválik, egyre több áruházban, egyre több automatával, bõvülõ, folyamatosan megújuló árukínálattal, egyre több árengedményes termékkel találkozhatnak majd a vásárlók. Az üzemeltetõk szerint az alacsonyabb ár a leghatékonyabb vásárlóösztönzõ erõ, ezért az új vásárlási szokás elterjesztésétõl a forgalom növekedését várják, szem elõtt tartva a hazai fogyasztók rendkívüli – különösen most a válság idején – árérzékenységét.
Világgazdaság Online
2006-09-18 07:18:46

Akciós kuponok a neten - újfajta vásárlói szokások
Az internetről letölthető kedvezményes kuponokkal újfajta vásárlási szokást kíván meghonosítani a KuponNet Tanácsadó Kft., amely létrehozta az akciós kupont kibocsátó cégek portálját - mondta Ujvári Tamás a társaság ügyvezetője.
Hozzátette: Magyarországon még gyerekcipőben jár a kupon-marketing, míg az Egyesült Államokban a fogyasztási cikkek 60 százalékát kuponokkal vásárolják. Az ügyvezető elmondta, hogy a múlt év végén induló cég működésének első évében már nyereséges volt, de az árbevétel és a profit nagyságrendjét nem árulta el.
A társaság terveiről szólva kitért arra, hogy az indulás évéhez képest 2007 végére 30-40 százalékos árbevétel-növekedéssel számol. Hozzátette: az internetes oldalnak jelenleg naponta mintegy 1.000 látogatója van, a következő év végére tervezett cél, 10-15 ezer napi egyedi látogató elérése.
Ujvári Tamás ismertette: a cég egy éves működése óta 300-400, főként fővárosi céggel kötött szerződést kuponok feltöltésére, terveik között a vidéki és külföldi partnerek bevonása is szerepel.
Az akciók akár naponta változhatnak: vannak hosszú távú, alacsonyabb kedvezményt nyújtó, és limitált, magas kedvezményt kínáló, egy-két napig érvényes promóciók is.
Kiemelte: a portál létrehozásánál azt a tényt vették figyelembe, hogy az alacsonyabb ár a leghatékonyabb vásárlásösztönző eszköz, továbbá szem előtt tartották a magyar fogyasztók rendkívüli árérzékenységét. Ujvári Tamás hangsúlyozta: a kuponok 20-70 százalék kedvezményt nyújtanak a felhasználóknak.
A fogyasztó koncentráltan, egy helyen több száz kedvezményes kupont találhat és nyomtathat ki, vagy tölthet le telefonjára sms-ben a társaság portálján.
Napi Online
2006. 09. 14. 13:09:19
Olcsóbb étterem, ruha, autó - netes kuponnal
Két éves előkészítés után az elmúlt esztendő végén indult el a KuponNet Tanácsadó Kft. kupon-promóciós portálja.
Az elsősorban a kis- és középvállalkozások online marketingjét segítő szolgáltatás minimális havi tarifája 12 ezer forint, az átlagos díj - a további extra megoldások igénybevétele miatt - 50-60 ezer forintra jön ki. (Ehhez jön még persze a kedvezmények miatti kisebb árbevétel.)
A kuponokat - amelyekkel árengedmény vehető igénybe, illetve ingyenes termékhez, ajándékhoz juthat a beváltóhelyen a vásárló - vagy kinyomtatja a felhasználó, és úgy viszi magával, vagy SMS-ben, illetve MMS-ben kapja meg. (Utóbbi megoldás még ritka, a multimédiás üzenet ugyanis drágának számít.)
Nyugat-Európában és főleg az Egyesült Államokban már komoly hagyománya van a kupongyűjtésnek és -beváltásnak, Magyarországon viszont még gyerekcipőben jár, eddig legfeljebb egy-egy nagy áruházlánc indított kuponakciókat.
A kft. piackutatása szerint a kereskedelmi szájtok 93 százaléka felkínál valamilyen vásárlásösztönzőt, de általában csak az első tranzakciónál, miközben a felhasználók közel háromnegyede elvárná, hogy a későbbi vásárlások során is kapjon valamilyen kedvezményes kupont. A cég szerint az alacsonyabb ár a leghatékonyabb vásárlásösztönző eszköz, és mivel a magyar vásárló árérzékeny, a kuponok révén elérhető jelentős árengedménnyel a vevői lojalitás is erősíthető.
Egy-egy komoly, akár 70-80 százalékos árengedményt kínáló akció sokszor csak néhány napig tart. Jelenleg egy Opel-kereskedés, több étterem, ruhaüzlet és más szolgáltatók kínálnak kedvezményeket, összesen mintegy száz cégnél vásárolhatunk olcsóbban. (Tapasztalataink szerint a vendéglátóhelyeken például 15-40 százalékos kedvezményt érhetünk el.) A vállalkozás vezetői jelenleg tárgyalásokat folytatnak több hipermarket-lánccal, egy nagy online könyváruházzal a szolgáltatás kiterjesztéséről, s a tervekben szerepel a bevásárlóközpontokban beváltható kuponok bevezetése is.
A KuponNet tapasztalatai szerint a meghökkentően nagy kedvezmény, illetve egy-egy nagyértékű áru árából adott diszkont számít a vevők körében a legsikeresebbnek - egy 5 százalékos engedmény már nemigen mozgatja meg a kuncsaftok fantáziáját.
A vidéki vásárlók nagyobb mértékben élnek a kedvezményekkel, így az egyelőre Budapestre koncentráló oldal országon belül is terjeszkedni kíván. Vannak külföldi tervek is: az ukrajnai megjelenésről már tárgyalnak, de a határokon túlra utazóknak szintén kínálnának kuponokat, amiket mondjuk egy bécsi bevásárlás során lehetne felhasználni.
Mediainfo.hu
2006-09-20 10:07

Elindult az akciós kupont kibocsátó cégek gyűjtőportálja
Internetről letölthető, 20-70 százalékos árengedményt biztosító kuponokat kínál látogatóinak a kuponnet.hu. Az oldal a Magyarországon egyelőre kevésbé ismert vásárlásösztönző módszert kívánja elterjeszteni.
A kuponnet.hu portált az online marketing területén meglévő piaci rés betöltésére hozta létre a KuponNet Tanácsadó Kft. Az internetes oldal az akciós kupont kibocsátó cégek gyűjtőportálja.
A fogyasztók az oldalon több száz kedvezményes, azonnal beváltható kuponnal találkozhatnak; a kuponok pedig 20-70 százalékos, de akár még nagyobb kedvezményt is nyújtanak felhasználójuknak.
A cég az újfajta kuponos vásárlási szokás elterjesztésére hozta létre a portált, amelyről a kuponok ingyenes sms-ben is letölthetők.
Gazdaság és közélet

Az ebédtől az utazásig...: Új lehetőségek az internet világában
Kuponnal olcsóbb?
Nem kérdezik, állítják a KuponNet Tanácsadó Kft. munkatársai! A cég a múlt év végén indította promóciós programját. Mint csütörtöki sajtótájékoztatójukon elmondták a jó ügyfélszolgáltatást és a minőségi termékek kínálatát kívánták egy felületen megjelentetni. Az internet nyújtotta marketing révén verseny előnyt lehet elérni. Az online marketing belátható időn belül akár a többszörösére is duzzaszthatja egy vállalkozás árbevételét. Az interaktív kupon marketinget egy újabb elosztási csatornának lehet tekinteni, amellyel a vevőkör további szélesítése érhető el.
Internetes oldala az akciós kupont kibocsátó cégek gyűjtőportálja. A kuponok 20–70, de néha még nagyobb kedvezményt is nyújtanak felhasználójuknak. A kuponokkal az ebédtől az utazáson át az autóig mindent vásárolhatunk engedményes áron. A kedvezményes kuponok ingyenesen sms-ben is letölthetők! Az akciók naponta változnak. Vannak néhány naposak, vagy korlátozott számúak. Tehát akik olcsóbban szeretnének vásárolni naponta nézzenek körül az online világban.
Prim Online
2006. szeptember 19. 08:57

Internetről letölthető vásárlási kuponok
Az internetről letölthető kedvezményes kuponokkal újfajta vásárlási szokást kíván meghonosítani a KuponNet Tanácsadó Kft., amely létrehozta az akciós kupont kibocsátó cégek portálját - mondta Ujvári Tamás a társaság ügyvezetője az MTI-nek.
Hozzátette: Magyarországon még gyerekcipőben jár a kupon-marketing, míg az Egyesült Államokban a fogyasztási cikkek 60 százalékát kuponokkal vásárolják. Az ügyvezető elmondta, hogy a múlt év végén induló cég működésének első évében már nyereséges volt, de az árbevétel és a profit nagyságrendjét nem árulta el. A társaság terveiről szólva kitért arra, hogy az indulás évéhez képest 2007 végére 30-40 százalékos árbevétel-növekedéssel számol. Hozzátette: az internetes oldalnak jelenleg naponta mintegy 1.000 látogatója van, a következő év végére tervezett cél, 10-15 ezer napi egyedi látogató elérése.
Ujvári Tamás ismertette: a cég egy éves működése óta 300-400, főként fővárosi céggel kötött szerződést kuponok feltöltésére, terveik között a vidéki és külföldi partnerek bevonása is szerepel. Az akciók akár naponta változhatnak: vannak hosszú távú, alacsonyabb kedvezményt nyújtó, és limitált, magas kedvezményt kínáló, egy-két napig érvényes promóciók is.
Ujvári Tamás hangsúlyozta: a kuponok 20-70 százalék kedvezményt nyújtanak a felhasználóknak. A fogyasztó koncentráltan, egy helyen több száz kedvezményes kupont találhat és nyomtathat ki, vagy tölthet le telefonjára sms-ben a társaság portálján.
Észak Index
2006.09.18
Jönnek a netről letölthető kuponok
Az internetről letölthető kedvezményes kuponokkal újfajta vásárlási szokást kíván meghonosítani a KuponNet Tanácsadó Kft., amely létrehozta az akciós kupont kibocsátó cégek portálját - mondta Ujvári Tamás a társaság ügyvezetője az MTI-nek.
Magyarországon még gyerekcipőben jár a kupon-marketing, míg az Egyesült Államokban a fogyasztási cikkek 60 százalékát kuponokkal vásárolják. Az ügyvezető elmondta, hogy a múlt év végén induló cég működésének első évében már nyereséges volt, de az árbevétel és a profit nagyságrendjét nem árulta el.
A társaság terveiről szólva kitért arra, hogy az indulás évéhez képest 2007 végére 30-40 százalékos árbevétel-növekedéssel számol. Az internetes oldalnak jelenleg naponta mintegy 1000 látogatója van, a következő év végére tervezett cél, 10-15 ezer napi egyedi látogató elérése. Ujvári Tamás ismertette: a cég egy éves működése óta 300-400, főként fővárosi céggel kötött szerződést kuponok feltöltésére, terveik között a vidéki és külföldi partnerek bevonása is szerepel.
Egy kupon-felület alapdíja egy hónapra 12 ezer forint. Az akciók akár naponta változhatnak: vannak hosszú távú, alacsonyabb kedvezményt nyújtó, és limitált, magas kedvezményt kínáló, egy-két napig érvényes promóciók is. A portál létrehozásánál azt a tényt vették figyelembe, hogy az alacsonyabb ár a leghatékonyabb vásárlásösztönző eszköz, továbbá szem előtt tartották a magyar fogyasztók rendkívüli árérzékenységét.
Ujvári Tamás hangsúlyozta: a kuponok 20-70 százalék kedvezményt nyújtanak a felhasználóknak. A fogyasztó koncentráltan, egy helyen több száz kedvezményes kupont találhat és nyomtathat ki vagy tölthet le telefonjára sms-ben a társaság portálján.
Progresszív Magazin
Kuponvilág
A KuponNet Tanácsadó Kft. a hazai internetes piacot felmérve, kereskedelmi és más weboldalakat figyelembe véve, a múlt év végén indította el kupon-promóciós portálját.
A kuponozás lényege az, hogy a cég kuponok által biztosít nagy látogatottságú honlapján reklámfelületet a kereskedőknek. „Az egyre fokozódó piaci verseny a marketing terén is megköveteli a vállalkozások hatékony, célorientált és alacsony költségű működését. Az online kuponokkal jelentős reklámköltséget takaríthatnak meg. A csak alacsony számú célközönséget elérő, drága szórólapozásnál alacsonyabb költségek mellett lehet több potenciális érdeklődőt elérni. Ráadásul pontosabban is mérhetőek a célközönség vásárlási szokásai, mint egy szokványos reklám esetén” – ismerteti röviden a tevékenység lényegét Ujvári Tamás ügyvezető.
A cég az FMCG-szektor felé kíván nyitni. A kupon marketingjelentősége egyrészt az akciós termékek hirdetésében, másfelől pedig a szavatossági idő miatt gyors kiárusításra szánt áruk eladásának ösztönzésében rejlik.
Access My Library
KuponNet becomes profitable in first year
Budapest, September 18, 2006 (MTI-ECONEWS) - Hungary's KuponNet, an online coupon company, has become profitable just twelve months after starting up, managing director Tamas Ujvari told MTI on Monday.
Mr Ujvari declined to reveal the company's profits or revenues, but said revenue would increase 30-40pc by the end of 2007 compared to the end of 2005, when the company was set up.
KuponNet gets about 1,000 visits per day, but the company plans to raise this number to 10,000-15,000 per day. KuponNet has contracts with 300-400 companies to distribute coupons for their products online. Most of the companies are in Budapest, but KuponNet aims to involve more companies outside of the capital as well as foreign ones.
Mr Ujvari noted that Hungarian consumers are extremely price sensitive, and coupons, which offer them a discount of 20-70pc off certain products, are an excellent purchase incentive. The coupons can be downloaded and printed or even sent as a mobile phone text message.









